Tovább javul a foglalkoztatási helyzet.

A 2018. július–szeptemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 487 ezer fő volt Magyarországon, 36 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 69,5%-ra emelkedett. Mindkét nem esetében javulás történt, ugyanakkor a férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket – derül ki a KSH nemrég közzétett adataiból. Ennek hátterében egyértelműen a gyermekvállalás áll.

A foglalkoztatási helyzet továbbra is Budapesten (73,2%), valamint Nyugat- és Közép-Dunántúlon (72,4 és 71,6%) a legkedvezőbb. Itt már elmondható, hogy az a munkavállaló, aki akar, az egészen biztosan dolgozik.

A kisgyermekes anyák foglalkoztatási aránya Dániában a legmagasabb, meghaladja a 80%-ot, de Svédország, Szlovénia, Hollandia és Ausztria is szorosan követi a dánokat. A lista legalján Görögország és Magyarország kullog, 50% körüli aránnyal.Hazánkban a részmunkaidőben dolgozó anyák aránya 5% körüli, ami az egyik legalacsonyabb az OECD-országok között. Ami egyúttal két feladatot rejt magában: egyrészt a munkáltatók szemléletformálásának szükségességét, másrészt a munkavállalók rugalmasságának ösztönzését. Tény, hogy hazánkban a foglalkoztatási adatok tükrében elmondható, hogy nagyon csekély már a kiaknázható tartalék a munkaerő-piacon. De a kisgyermekes szülők foglalkoztatásának ösztönzésével még egészen biztosan lehet tenni lépéseket. Mely nem csak gazdasági, hanem társadalmi előnyökkel is jár hosszútávon.