Nő a fiatalok megtakarítási hajlandósága egy felmérés szerint

A fiatalok között egyre nagyobb a tudatosan, hónap elején megtakarítók aránya, a megtakarítások átlagos összege 517 ezer forint volt 2019 első negyedévében, ami jelentős emelkedés a 2018. év végi 414 ezer forinthoz képest – derül ki a K&H csoport legfrissebb felméréséből.

A fiatalok megtakarítási szokásairól készített elemzés szerint megtakarítással a megkérdezettek 53 százaléka rendelkezett, ami a legmagasabb érték évek óta.

A közlemény idézi Horváth Magyary Nórát, a csoport kommunikációs ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: a fiatalok közel harminc százaléka a hónap elején tudatosan tesz félre, 23 százaléka pedig a hónap végén megmaradt összeget tartalékolja.

Hozzátette: a 19-29 évesek között egyre jellemzőbb a tudatos megtakarítás, amiben szerepe van a szülői mintának, az iskolai pénzügyi edukációnak és a különböző szerveztek által indított pénzügyi programoknak. A csoport a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedővel támogatja a fiatalok pénzügyi kultúrájának fejlesztését.

A megtakarítási célok között első helyen idén is a lakásvásárlás áll a válaszadók fele szerint, 43 százalékuk általános tartalékot is képez, 40 százalékuk autóvásárlásra is gyűjt, 36 százalékuk pedig egy tervezett utazás miatt takarékoskodik a kutatás szerint.

Forrás: hirado.hu